top of page

Edzői csapat

Ismerkedj meg edzői csapatunkkal! Ők azok az edzők, akikkel a nyári táborainkban és a Hofpro egyéb eseményein találkozhatsz.

Walter Groen

49 éves, Hollandia

Walter vagyok, és „a sportág holtig tanuló diákjának” tartom magam. Nem számít, hogy milyen sokat tudunk már róla, mindig van hova fejlődni.

 

Hollandiában születtem, 2008 óta járok Magyarországra, és 2010 óta élek Budapesten. A Hofpro-t 2011-ben indítottam el.

 

A labdarúgás az én sportom. Fiatalkoromban magam is fociztam, de sérülések miatt abba kellett hagynom. Már majdnem 20 szezon óta vagyok labdarúgó edző.

 

Végzettségek:

Frans Hoek kapusképzés

Meulensteen (technikai képzés)

UEFA B

 

Tapasztalat:

Az elmúlt húsz évben minden korosztálynak tartottam edzést, az U6-tól kezdve a szeniorig, fiúknak és lányoknak egyaránt.Több éven keresztül egy amatőr klub technikai vezetője voltam. Az amatőr klubomban létrehoztam egy foci sulit, továbbá éveken keresztül voltam egy másik foci suli vezető edzője. Magyarországon utánpótlásedzőként dolgoztam 5 évet a Ferencvárosnál, jelenleg pedig a Budapest Honvéd csapatánál töltöm be ugyanezt a posztot.

 

 

 

 

Sziasztok! Péter vagyok, Budapesten születtem 1983-ban. Gyerekkorom óta szeretem a focit. Tanulmányaimat a Semmelweis Egyetem Testnevelés és Sporttudományi Karán végeztem testnevelő-edzőként, valamint labdarúgó edzőként.

 

Labdarúgó edzői pályafutásom 2007-ben kezdődött a Vasas SC-nél. Most a Ferencváros TC-nál dolgozom az U12-es csapat vezetőedzőjeként.

Kedvenc csapatom az FC Barcelona, és a világ legjobb játékosa jelenleg Lionel Messi.

2010 óta vagyok a Hofpro edzője. Remélem idén is találkozunk a nyári táborokban (újra).

 

 

„Balage Pitőr”  :)

 

Balázs Péter

33 éves, Magyarország

Alistair Gibson

28 years old, England, UK

Hello,

 

Alister vagyok a durhami edző. 28 éves vagyok és egész eddigi életemnek része volt a foci játékosként, vagy edzőként.

 

Azóta focizok, amióta elkezdtem járni, és az angol bajnokság több szintjén is megfordultam játékosként.

 

Amikor nem játszom, edzőként, vagy szurkolóként gyakorlom a focit. Ez életem legnagyobb szenvedélye.

 

Azért szeretem a focit annyira, mert olyan értékeket tanulhatsz belőle, amiket mind fiatal mind idős korodban hasznosíthatsz.

Viktor Árpád Lovász

25 éves, Magyarország

Sziasztok!

 

Viktornak hívnak, a Testnevelési Egyetem hallgatója vagyok jelenleg (TF).

 

A labdarúgás nem véletlenül a legnépszerűbb sportág a világon, nekem is az életem része. Több, mint 15 éve űzöm én is ezt a csodás sportágat. Mindezek mellett játékvezető és edző is vagyok.

 

Mindig is érdekelt, hogy plusz ismereteket szerezzek a sportról, így kerültem kapcsolatba a Hofpro Kft.-vel is. Nagyon tetszik a holland stílus, és kíváncsian várom, hogy tudom ezt a fajta felfogást én is átadni a fiatalabb játékosoknak.

 

Remélem sokan eljöttök majd a nyári táborainkba, és jól fogunk együtt dolgozni, illetve szórakozni.

Simon Craymer

18 éves, Egyesült Királyság

Sziasztok!

 

Az én nevem Simon, angol családból származom, de életem nagy részét Magyarországon töltöttem, jelenleg is itt élek.

 

18 éves vagyok és a Testnevelési Egyetemen tanulok jelenleg (TF).

A labdarúgás a legjobb csapatsportág a világon véleményem szerint. Már kisgyerekkorom óta rendszeresen focizok. Amióta az eszemet tudom, Manchester United szurkoló vagyok, mert mindig is szerettem a gyors, rövidpasszokra épülő taktikájukat.

 

A holland futball ugyanezen elemeket tartalmazza. Éppen emiatt szeretek a Hofpro Kft.-nek dolgozni, és megtanítani a gyerekeknek a holland stílust, mindezt angol nyelven.

Rob le Feber

44 éves, Hollandia

Hello kedves foci barátom,

 

Robnak hívnak és Hollandiából jöttem. Kapus edző vagyok immár több, mint 20 éve.

 

Foglalkoztam fiúkkal lányokkal, minden korosztályban és szinten. Szenvedélyem, hogy kapusokkal dolgozzak és folyamatosan tökéletesítsem a képességüket.

 

Nagy Ajax szurkoló vagyok, ezért nagyon büszke vagyok arra, hogy ehhez a klubbhoz kapcsolódok.

 

Remélem, hogy találkozunk az általam tartott kapus táborban.

 

bottom of page